Sawarrior Gym
2019. október 6-án ez az álom valósággá vált azzal, hogy megnyitotta kapuit a Sawarrior Gym. A név a római kori Szombathely és az angol harcos szó egyvelegéből készült, mely tükrözi az edzés mentalitását a termünknek.
A kezdeteknél a fenti képen látható családtagok, barátok voltak az úgynevezett alapító tagjaink, akiknek sokat köszönhetünk abban, hogy Szombathely egyik legpatinásabb Funkcionális edzőterme létrejöhetett.
A 250 m2-en kialakított magas színvonalú létesítményben található 2 egymásba nyíló terem, ahol különböző funkcionális eszközök Kettlebell, TRX kötél, Edzőhevederek, Kézisúlyzók, Olimpiai rudak, has kerekek,
Battle Rope és Cross Training kötelek, Plyometrikus Dobozok, Guggoló keretek, Kardió gépek, és saját testsúlyos edzéseszközök (10 méter hosszú majomlétra, 7-12 féle húzódzkodó rúd, tolódzkodó állványok) találhatók.
Számunkra fontos, hogy barátságos, tiszta és rendezett helyen jó hangulatban tudjanak edzeni a vendégeink. Számos ember nem kedveli a nagy, zsúfolt edzőtermeket, mert zavarban vannak, félnek elmenni és neki vágni az életmódváltásnak.
Itt ettől nem kell tartanod, ugyanis nyugodtabb, családiasabb környezetben tud nálunk edzeni, fejlődni a hozzánk betévedt vendég.
június hónapban került eddig megrendezésre. Mindezek mellett részt vettünk már társszervezőként 2020-ban a Bükön rendezett 1. Crsytal Power Challengen, és 2022-ben Körmenden az 1.
Mjus Sawarrior Cross versenyen. A táborok és a versenyek sikerességét mutatja hogy minden évben jelentősen növekedett a résztvevők a támogatók (Aegon, Decathlon, Nutrifit Shop, Crs Group, számos egyéni vállalkozó) és a kilátogató nézők száma is
Az egyesület célja:
Egy olyan segítő közösség megteremtése, amely a sport fontosságát és összetartó erejét mutatja meg. Munkánkkal támogatni szeretnénk azon gyermekeket és felnőtteket, akiknek fontos a sport, vagy be akarják építeni mindennapjaikba, de anyagi vagy egészségügyi állapotuk miatt ez nem egyszerűen megoldható. Fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást, ezért Sport Egymásért néven szerveztünk már jótékonysági gyűjtéseket. A segített családoknak, alapítványoknak a jövőben is szeretnénk segítő kezet nyújtani, az egyesület adta lehetőségek által. Így tagjaink folyamatos képzése is elsődleges céljaink közé tartozik. Az egyesület munkája során tagjaira nézve koordináló, irányt mutató, szervező feladatokat is ellátna. Konzorcium kialakítása és javítása más hasonló céllal megalakult egyesületekkel, szervezetekkel.
– a funkcionális edzés széles körben történő népszerűsítése, gyermekkortól az időskorig
– stresszel teli rohanó világunkban tartalmas és egészséges szabadidő eltöltési lehetőség megteremtése
– mozgásszegény életmód elleni küzdelem példamutatással a fiatalok számára
– az egészséges életmód népszerűsítése
– a sportot szerető emberek segítése, közösségépítés
– sporttal, egészségtudatossággal, versenyzéssel kapcsolatos rendezvények szervezése
– saját programjában szereplő rendezvényeken kívül külön megállapodás alapján közreműködik más szervezet által rendezett sporteseményeken
– az esélyegyenlőség jegyében testi és lelki fogyatékkal élők számára lehetőséget teremtünk, hogy közös sportolás alkalmával
– különböző betegségekkel kapcsolatos megelőzési és szintentartási előadások és mozgási programok létesítése (pajzsmirigy működési zavarok, figyelemzavar, I-es és II-es típusú diabétesz, ételallergia, étel intolerancia, mozgási és rehabilitációs problémák)
– érzékenyítő programok szervezése
– az egyesület céljának megvalósítása érdekében együttműködik minden állami, társadalmi és gazdálkodó szervezettel, más egyesülettel és szövetséggel, amelyek segítik az egyesület eredményes működését és céljainak megvalósítását
– sporttáborok szervezése, lebonyolítása
– képességfejlesztés, tehetségfeltárás
– mozgásukban korlátozott gyermekek fejlesztése
– sérült vagy beteg gyermeket nevelő szülők sport által való kikapcsolódásának megteremtése
Csapatunk
Hangay Péter
Gyermekkorom óta lételemem a sport, több mozgásformát is kipróbáltam. 15 éves korom óta küzdősportolok, 10 évig versenyszerűen kung-fuztam és kick boxoltam.
Diplomámat a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Sportszervező, menedzser szakán szereztem. Egyetemi tanulmányaim mellett sportedző okj-s képesítést kaptam.
Ez idő alatt csoportos és személyi edzőként tevékenykedtem, saját testsúlyos és funkcionális edzéseket tartottam.
2019-ben megnyitottam saját edzőtermem Szombathelyen, ahol személyi- és csoportos edzések keretében saját testsúlyos, funkcionális és küzdelmi edzéseket tartok.
2020. februárjában megállapították, hogy genetikai okok miatt kialakuló diabéteszben szenvedek. Az 1-es számú cukorbetegség, azaz gyermekkori cukorbetegséget az én esetemben a sport 20 évig visszafojtotta.
Ennek hatására még jobban belevetettem magam az egészséges táplálkozás témakörébe.
Kerestem a lehetőségeket, hogy tudhatnék meg többet a témában, így elvégeztem több tanfolyamot is, amivel nem csak magamon, de a tőlem segítséget kérőket is segíthetem.
Ekkor jött a gondolat, egy olyan program kialakítására, ami orvosi alapokra épül és minden téren kielégítő az életmódváltás előtt állóknak.
Fontos volt számomra egy olyan háttércsapat felállítása, akikkel a közös munkánk során minden felmerülő problémára segítséget tudunk nyújtani, így megfelelve minden előírásnak és elvárásnak.
Célom a jövőben is a folyamatos képzés és a tudásom bővítése, mint a táplálkozás mint a sport terén.
„A sportban a siker, a győzelem a cél, az az elsődleges, de legalább olyan fontos, hogy a sport által lettem az az ember, aki vagyok. Az tanított meg arra is, hogy ha megvan a kellő kitartás, akkor az életben sem lesz gond.” -Csollány Szilveszter
Telefonszám:+36306071682
E-mail: peterhangay@gmail.com info@fitwarrior.fit
Facebook Hangay Péter, warrior.fit
Instagram hangaypeti , fitwarrior.fit
www.fitwarrior.fit
Lippai Dávid
Lippai Dávid vagyok ,személyi edző, erőnléti tréner és spinning instruktor. A sport már gyermekorom óta az életem része, ekkor kezdtem el komolyabban érdeklődni a labdarúgás iránt, ami a mai napig kitart.
A középiskola után a ELTE SEK -en végeztem Rekreáció és Egészségfejlesztés szakon.
Az alábbiakban tudok a segítségedre lenni :
-Alakformálás
-Funkcionális edzés
-Futball,Kosárlabda,Röplabda,Kéziés egyéb sportágspecifikus erőnléti felkészítés
– Sérülések utáni megerősítő edzések
– Prevenciós gyakorlatok a civilizációs problémák ellen ( derék-,térd-,gerinc és egyéb izületi fájdalmak esetén)
Érd.: +36 30 600 36 87
FACEBOOK: https://www.facebook.com/david.lippai.18
INSTAGRAM: https://instagram.com/lippi.sawarrior_gym?igshid=YmMyMTA2M2Y=
Hangay Krisztián
Végzettségeim:
2019 Személyi Edző
2019 Funkcionális Tréner Képző
Hitvallásom:
A meglévő tudásommal kihozni minden egyes vendégemből a legjobbat. Szeretem látni a fejlődést, a vendég sikere az én sikerem is!
Edzés program:
Funkcionális, Cross
Minden edzésen a teljes test megmozgatása a cél.
Amivel dolgozunk: Legelső sorban a saját testsúly, Kézi súlyzó, Kettlebell, Olimpiai rúd, Ugráló kötél, Gumikötél.
Miben tudok segíteni?
Állóképesség, és erő szint növelés
Fogyás, alakformálás
Izomépítés
Kedvenc idézetem:
Ha naponta 6 órát alszol, akkor 18 marad. Ebbe bőven belefér sok munka, a tanulás, az EDZÉS, és még a szórakozás is. Tudom, hogy ilyenkor sokan felszisszennek, hogy hé, én 8-9 órát alszom. Hát javaslom, aludjanak gyorsabban.
Arnold Schwarzenegger
Hangay Krisztián
Tel.:+36302283359
E-mail:hangaykrisztian@gmail.com
Facebook, Messenger, Instagram (Hangay Krisztián)
Rendezvényeink
I. Sawarrior Games 2020.10.03.
II. Sawarrior Games 2021.10.07.
III. Sawarrior Games 2022.09.10.
I. Mjus Sawarrior Cross Day 2022.06.11.
Edzőtáborok:
I. Sawarrior Gym edzőtábor 2020.06.26.-28.
II. Sawarrior Gym edzőtábor 2021. 06.24.- 27.
III. Sawarrior Gym edzőtábor 2022.06.23.-26.
Jótékonysági gyűjtés a Sport Egymásért Egyesülettel:
I.2019.10.18. Gyűjtés Erdélyi Rolika gyógyulásáért
II. 2019.11.13. Gyűjtés Katona Olivér gyógyulásáért
III. 2020.03.14. Mák Dóri- Gyűjtés a DKM Alapítvány számára , amit integrált játszóterek készítésére fordítanak.
Egyesületi kapcsolatok:
2021-ben csatlakoztunk a Nemzeti Funkcionális Fitneszversenyzési Sportági Szövetséghez (NEFFISZ)
Nyertes pályázatok:
Miniszterelnökség Családokért Felelős Államtitkársága által kiírt „Civil szervezetek 1-es típusú diabétesszel kapcsolatos tájékoztatási feladatainak támogatása” című pályázaton -ÉLETMÓDVÁLTÁS- TELJES ÉLET A CUKORBETEGEKNEK- című pályamunkánk